Projekt azonosítója: VEKOP-2.1.7-15-2016-00644
Projekt címe: Programozható, GPS-vezérlésű, intelligens kísérleti dummy-család fejlesztése
A projekt kezdetén elemeztük a baleseti tesztbábúkra és az azokkal végzett tesztekre vonatkozó szabványokat és megvizsgáltuk jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható tesztbábúkat, melynek eredményeképpen két eltérő alkalmazású teszteszköz, egy ütközési kísérletekhez használható dummy (Crash Test Dummy, CTD), valamint egy vezetéstámogató és gyalogosvédelmi rendszerek tesztelésére használható dummy (Soft Pedestrian Target, SPT) kifejlesztését tűztük ki célul. A két dummy konstrukció esetében, habár az alkalmazás eltérő, törekedtünk hasonló kialakítású eszközök kifejlesztésére, amivel elértük, hogy az eszközök azonos gyártástechnológiákkal gyártható elemekből épülnek fel. Az alkalmazott gyártástechnológiák közül az egyedi és kis szériás sorozatgyártásra alkalmas 3D nyomtatás kapott nagy szerepet. Vizsgáltuk a különböző nyomtatási technológiák alkalmazhatóságát, melyek közül a porágyas fúzión alapuló MJF technológia mellett döntöttünk, a tervezési irányelveket is e szerint határoztuk meg. A CTD megfelelően kiegyensúlyozott acél vázelemekből, 3D nyomtatással poliamid alapanyagból előállított csuklókból és végtagokból, valamint két komponensű poliuretán gumiból öntött burkolatelemekből áll, melyekhez szintén 3D nyomtatott öntőformákat használtunk. A fejben és a mellkasban szenzorok elhelyezésére alkalmas rekeszeket alakítottunk ki. Az SPT esetében 3D nyomtatott vázelemeket használtunk, melyekre két komponensű poliuretán habból készítettünk burkolatot, ehhez szintén 3D nyomtatott öntőformákat használtunk. A gyalogos felnőtt és gyermek dummy-k mellett járműobjektumokat is terveztünk. Az SPT-hez megvalósítottunk egy mozgatóplatformot, mely omnidirekcionális kialakítású, távirányítható és GPS vezérelt. A platform három hajtóművel rendelkezik, melyek egy-egy omnidirekcionális kereket és BLDC motort tartalmaznak. A GPS vezérlést most is fejlesztjük, ahhoz RTK állomás tervezünk használni. A dummy-k prototípus gyártása és a tesztelés előkészítése jelenleg is folyik.